2018.09.21

Nyolcadik Őszi vásár Sepsiszentgyörgyön

Immár nyolcadik alkalommal kerül megszervezésre az Őszi vásár Sepsiszetgyörgy főterén szeptember 29 és 30-a között. A szalma témájára épített őszi ünnepen gyerek foglalkozásokkal, vásári bolttal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják idén is az érdeklődőket  a szervezők. Napközben  folklór előadások is várják az arra látogatókat.

Idén  29 őstermelő, 37 kézműves és 5 kereskedő kínálja portékáit az Őszi vásáron. A teret az elmúlt évekhez hasonlóan rendezkedik majd be a szervezők , ahol újdonságként Szente-Szabó Ákos képzőművész szalmából készített köztéri installációi fogadják a látogatókat. A két szalmabábú és a szalmabálák is elfoglalják méltó helyüket, hozzájárulva az év leghangulatosabb vásári élményéhez.

Az aprókat a Gyulafehérvári Caritas, a Vöröskereszt a Guzsalyas Alapítvány, illetve Ütő Kinga gyerekfoglalkozásra várja. A foglalkozásokon a gyerekek garasokat gyűjthetnek, , amelyeket a vásári boltban, különböző értékű tárgyakra válthatnak be.

A Tamási Áron Színház előtt felállított színpadon a két nap alatt folklór műsorokra és koncertekre kerül sor, Benkő Éva és a Folker együttes táncházzal is megörvendezteti a kicsiket. Fellépnek a Kincsek, a Százlábúak és a Junii Covăsneni néptáncegyüttesek, illetve a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Erdővidéki tánccsoportja.

A brassói  Korona Néptáncegyüttes német táncokkal készül, a Felszállott a Páva tehetségkutató különdíjasa Eötvös Rémusz és zenekara is fellép. Az idei vásár kulturális programját a magyarországi Babra együttes zárja, akik a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú hagyományait éleszti majd újra zenéjével a vásár színpadán.

A szervezők szeretettel várnak idén is minden érdeklődőt az őszi eseményre szeptember 29. és 30. között.

Szervező: Kónya Ádám Művelődési Ház

ELÉRHETŐSÉG

520009 - Sepsiszentgyörgy
Kossuth Lajos utca, 13 sz.
Tel. +40 267 352 460
email: muvhaz@planet.ro

Fenntartónk

2002 - 2016 © kultur.ro; cultura.ro - Minden jog fenntartva!