2017.10.10

A méz ünnepe az Őszi vásáron

A méz ünnepét tartják a 7. Őszi vásáron, amelyet idén október 14-én és 15-én szerveznek meg Sepsiszentgyörgy főterén. Napközben termény- és kézműves vásár lesz, húsz őstermelő és ötven kézműves részvételével, a vásári csárdában hagyományos ételeket lehet megkóstolni, napi menüt is kínálnak majd, a vásártérben pedig érdemes lesz felkeresni a Romániai Méhészegyesület Kovászna megyei fiókjának sátrát, ahol a Hogyan készül a méz című kiállítást lehet megtekinteni, valamint a méz témájához köthető foglalkozások, kóstolókat tartanak.

Mindkét nap a vásártérben 11 és 18 óra között a magyarországi Toma és csapata korabeli játékokat, kézműves és gyermekfoglalkozásokat tart a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, az Ispiláng Egyesület közreműködésével. A szervezők csatlakozva a Caritas Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciójához felhívják a gyerekes családok figyelmét, hogy a gondoskodás és az egymásra figyelés jegyében az Őszi vásár gyermekfoglalkozásain szerzett jutalmat a gyerekek felajánlhatják a rászoruló családok részére.

A Guzsalyas Alapítvány tanítványai mindkét nap 11 és 18 óra között a fazekasság, nemezkészítés, bőrművesség, tűzzománc és kosárfonás mesterségét mutatják be. Szombaton és vasárnap 12 és 13 óra között a Tein Teaházban Hangszersimogatót tartanak, Hána László és Ölvedi Gábor ütős hangszereivel, Ségercz Ferenc fúvós hangszereivel lesz jelen.

Szombaton a színpadi program 13 órakor gyermektáncházzal kezdődik Benkő Éva vezetésével, zenél a Folker zenekar, 15 órakor nyitják meg az I. Székelyföldi Fotóklubok Szemléjét, amely a III. Székelyföldi Fotóbiennále keretében zajlik.

A három család több generációját is felvonultatót Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud! című táncműsort 17órától mutatják be. Dezső Tibor Attila, református lelkész és családja, Mocsel Antal „Rémusz”, őrkői hagyományőrző és családja, valamint Tőkés Zsolt, néptáncoktató és családja teljesen más életutat járt be, de összeköti őket: a népzene és a néptánc.

Az Égvilág 18 órától koncertezik, a sepsiszentgyörgyi együttes ebben a műsorában román folklóranyagot dolgoz fel, a Bartók Béla-tanítvány Constantin Brăiloiu gyűjtései alapján. Szokásukhoz híven mindezeket jazz köntösben öltöztetve sok-sok improvizációval, szabad zenével ötvözve adják elő.  

 

ELÉRHETŐSÉG

520009 - Sepsiszentgyörgy
Kossuth Lajos utca, 13 sz.
Tel. +40 267 352 460
email: muvhaz@planet.ro

Fenntartónk

2002 - 2016 © kultur.ro; cultura.ro - Minden jog fenntartva!